Ma hajnali szellő
- Műfaj
- névnapköszöntő
- Etnikum
- magyar
- Település
- Bozzai
- Vármegye
- Vas
- Tájegység
- Észak-Dunántúl (Dunántúl)
- Nagytáj
- Dunántúl
- Gyűjtő
- Békefi Antal, Martin György, Noszek János, Sztanó Pál
- A felvétel helye
- Bozzai
- A felvétel ideje
- 1968. 02. 10.
- Feldolgozottság
- adatközlő által előadott
Szöveg
(Előtte:) Összebeszélgettünk hárman: gyere, elmënnyünk Jánost köszönteni. Elmëntünk a János ajtajához és azt mondtuk: Szabad-ë Jánost köszönteni? Azt felelték bentrű, hogy szabad. Akkor elkezdte:
Ma hajnali szellő fuj ben ablakinkba,
Időt nëm engedëtt azért az álomra,
Hogy őt försölkentse, mert ő lelke várja,
Dicső nevenapját nagy örömmel várja.
Rend szërint örülnek szentëg, vigadoznak,
Az ő ünnepjüket nagy örömmel várják,
Hogy a kërësztényëk mindnyájan kiáltsák
Szentëket tisztëlni, és fëlmagasztalják.
Kedves János uram, mégëgyszër azt mondom,
Éltesse (j)az Isten, szívemből kívánom.
Mind ékës rózsaszál a virágos kertbe,
Virágozzék ő is a szentëk seregébe.
Adja Isten, több János nevenapját is mëgérhessük, erővel-egészséggel eltölthessük. Dicsértessük a Jézus Krisztus.

Leírás
János-napi köszöntő