Udvaromon hármat fordult a kocsi / Édesanyám, hol van az az édes tej / Anyám, öreg édesanyám

Udvaromon hármat fordult a kocsi,
Édesanyám minden jussom adja ki,
Kofferomat, behívó levelemet,
Gyimes völgyén felejtsék a nevemet!

Búja lehet annak a kis madárnak,
Kit örökre kalickába bezárnak,
Hát annak az ügyes csángó legénynek,
Akit ősszel katonának elvisznek.

Addig megyek a csillagos ég alatt,
Míg megnyugszom a babám karja alatt,
Ha nem nyugszom a babám karja alatt,
Majd megnyugszom a fekete föld alatt.

Édesanyám, hol van az az édes tej,
Mivel engem katonának nevelt fel?
Azt a tejet mért nem adta a lányának,
Mert a lányát nem viszik katonának.

Édesanyám karján nevelt engemet,
Még sem tudja az én bús életemet,
Mert ha tudná az én bús életemet,
Éjjel s nappal siratgatna engemet.

Anyám, öreg édesanyám,
Te voltál a felnevelő dajkám,
Engemet nem időre szültél,
Mégis katonának küldtél.

Vágják a kerek erdő alját,
Viszik a magyar katonát,
Úgy elviszik arra helyre,
Hol a föld vérrel van festve.

Ott, ahol az ágyúk szólnak,
Apró fegyverek ropognak,
Fejem felett akna robban,
Piros vérem földre loccsan.

Főorvos úr, arra kérem,
Kösse be a sebeimet,
Kösse be a sebeimet,
Mentse meg az életemet!
Be is kötném sebeidet,
De elfolyt a piros véred.