Hej, mikor én felülök / Addig megyek, míg a szememmel látok / Udvaromon arany válú, arany kút

Hej, mikor én felülök
szürke paripámra,
Elvágtatok rajta
idegen országba.

Hej, vissza-visszanézek
szép szülőhazámra,
Hullanak könnyeim
nyergem kápájára.

Hej, szólnak ott az ágyúk,
csattognak a kardok,
Szerelmes Jézusom,
jaj, mindjárt meghalok.

Hej, írd meg hát pajtásom
a gyászos halálom,
Itt nyugszik a testem
idegen országon.

Hej, anyám, édesanyám,
mikor engem szültél,
Szültél volna követ,
nem fiúgyermeket.

Hej, amikor szoptattál,
adtál volna mérget,
Ne ismertem volna
az keserűséget.

Addig megyek,
míg a szememmel látok,
Ameddig egy sűrű erdőt
találok,
Sűrű erdő közepébe
kaszárnya,
Oda leszek, édes rózsám,
bezárva.

Messze földre bujdosott
a galambom,
Meg sem látom vagy még hírét
sem hallom,
Csak az esik a szívemnek
nehezen,
Hogy még nem is beszélhetett
énvelem.

Holdvilágos, csillagos
az éjszaka,
Kisangyalom, gondolsz-e rám
valaha?
Tanum az ég és a fényes
csillagok,
Hogy én, babám, mindig csak
rád gondolok.

Udvaromon arany válú,
arany kút,
Abból iszik arany kakas,
arany tyúk,
Arany kakas mind azt
kukorékolja,
A szeretőm Kolozsváron
katona.

Dombon van a kolozsvári
kaszárnya,
Akármerről fújja a szél,
találja.
Fújja a szél a kaszárnya
tetejét,
De sok kislány siratja
a kedvesét.

Három kislány kimegy
a temetőbe,
Mind a három letérdepel
a földre,
Egy közülük felsóhajt
a nagy égre,
Mért is lettem katona
szeretője.