Mikor megyek a faluból kifelé / Császárkörte nem vadalma / Engem anyám úgy szeretett

Mikor megyek a faluból kifelé,
Lányok kísérnek az állomás felé,
Mindegyikkel kezet adok sorjába,
Csak a babám marad legutoljára.

Szervusz babám, add ide a jobb kezed,
Mer én téged igazán szerettelek,
Jártam hozzád sok esőbe, sok sárba,
Sokat jártam, régi babám, hiába.

Édesanyám menjen haza, ne sírjon,
Ha hazamegy, rögtön levelet írjon,
Írja meg, hogy az én babám kit szeret,
Kivel tölti el ezt a három évet.

Császárkörte nem vadalma,
Árvából lesz jó katona,
Mert nincs neki pártfogója,
Nincsen, aki megsirassa.

Katonának gyöngy a neve,
Beh keserű a kenyere,
Csak édesem ett belőle,
De megelégedtem vele.

Hideg szél fúj észak felől,
A lelkem is fázik belől,
Szól a kakas virradtára,
Szivem a szivedet várja.

Ha galambom veszni talál,
Rabolj el engem is halál,
Mert nélküled ez az élet,
Nincs számomra, csak ítélet.

Már harmadik orsóm járja,
Mást kötök fel guzsalyamra,
Álom nem jön két szememre,
Mindig csak te jársz eszembe.

Arad felől jön a posta,
Jaj, de búsan szól a sípja,
Másnak hozza a levelet,
Nekem a keserűséget,
Másnak hozza az újságot,
Nekem a szomorúságot.

Engem anyám úgy szeretett,
Bölcsőbe tett, úgy rengetett,
Fehér rongyba takargatott,
Mégis katonának adott,
da daj, daj...

Édesanyám sok szép szava
Kit fogadtam, kit nem soha,
Hallgattam a lányokéra,
S nem az édesanyáméra,
da daj, daj...

Katonaságom nem bánom,
Csak édesanyám sajnálom,
A lányoktól meg kell válnom,
Sok legény barátim bánom,
da daj, daj...

Add ide rózsám a kezed,
Bár még egyet szóljak veled,
Jaj, de nehéz az elválás,
Megöl a keserves sírás,
da daj, daj...