Addig élem világomat / Engem anyám addig nem kell siratni / Megbocsásson édesanyám /Leányom, leányom, kerti szegfüszálom

Addig élem világomot,
Míg szél fújja pántlikámot,
A pántlika könnyű gúnya,
De a ruva nehez gúnya.

De a ruva nehez gúnya,
Mert azt a bú nyomdogolja,
De a ruva nehez gúnya,
Mert azt a bú nyomdogolja.

Engem anyám addig nem kell siratni,
Míg a ládámat nem kezdem el pakólni,
Sírjál anyám, sirathatsz már engemet,
Férjhez adtál, de nem tudtad, hogy kihez.

Engem anyám addig nem kell siratni,
Míg a gyöngykoszorút nem kezdik rakni,
Hulljon le a gyöngykoszorú levele,
Már én többé nem teszem a fejemre.

Megbocsásson édesanyám,
Többet gondja nem lesz reám,
Leszen immár az uramnak,
Kit választottam magamnak.

Gyöngyös pártám elhullatom,
Harmadnapra megsíratom,
Ruvát teszek a fejemre,
Bánat borul a szűvemre.

Leányom, leányom, kerti szegfüszálom,
Eleresztettelek az én kezem alól.
Nem lesz többé nékem szép, virág leányom,
Leányom, leányom, kerti szegfüszálom,
Mer elszalasztottalak az én kezem alól.

Ha mégegyszer leján lennék,
Jaj be szépen felöltöznék,
Elmennék a bálba, babám mulatságára
Ott maradnék éjszakára.

Ha még egyszer leján lennék,
Teveszőr rokolyát vennék,
Kiállnék a kapuba, lesném a legényeket,
Melyik ölel meg ingemet.

Az erdei kis pacsirta,
Mind a két szemét kisírta,
Sírtam es, sírok es, sírjon a galambom es,
Reám hajlik még az ág es.

Eddig vendég jól mulattál,
Ha tetszenék elindulnál,
Uccu gazda kapjál bótra,
S a vendéget indítsd útra.

Öregapám régen meghótt,
Az es nagyon részeges vót,
" : Én es unokája vagyok,
A legényér maj meghalok. : "