Én lefekszök én ágyamba, mint Úrjézus koporsóba

Én lefekszök én ágyamba,
Mint Úrjézus koporsóba,
Mellém töszöm két karomat,
Misemondó két gyértyámat,
Őrizz, angyal, éjfélig,
Szép Szűz Mária virradtig.
Hajnal, hajnal, szép piros hajnal,
Kibe’ Mária nyugodik,
Nap tülle keletik,
Pokol tülle távódzik,
Hajszín korona,
Éhun gyűn a Boldogságos szép Szűz Mária.
Hoz nékünk a kelyhöt, kenetöt, oltáriszentségöt.
Kive’ mögkenjük testünket, lelkünket, meg is könnyebbszik.
Én kilépök én ajtóm eleibe,
Föltekintek magos mönnybe,
Nyitva látom paradicsom ajtaját
Paradicsomba’ látok hét ó(l)tárt,
Egy ígít, egy kűkoporsót,
Abba’ fekszik Urunk Jézus Krisztus.
E’ van nyugodva.
Odamén a Boldogságos szép Szűz Mária
E’kese(rö)dik rajta.
Kelj fö’ kelj fö’ fínyes Jézus!
Zsidók által verejték,
Vassöprűve’ söprűzték,
Piros vére hullajték,
Az angyalok fő’szödték,
A kehölybe öntötték.
Urunk Jézus Krisztus maga mon(d)ta:
Bizon’-bizon’ mondom nektök,
Aki este lefektibe’,
Rögge’ fö’ke(l)tibe’ e’mondja,
Vélem lészön Paradicsom-ker(t)be’
Most és mindörökkö’
Örökké, amme(n).