Esik az eső / Söprik a pápai utcát

Esik az eső, ázik a heveder,
Gyönge lábamat szoríjja a kengyel,
Bársony lekötés húzza a lovamat,
Nehéz karabély nyomja a vállamat.

Megjött a levél fekete pecséttel,
Megjött a muszka százezer emberrel.
Négyszáz ágyúval áll a harc mezején,
Így hát, jó anyám, elmasírozok én.

Jött egy kapitány piros pej paripán,
Kardja megvillan a jobbik oldalán,
Kardja megvillan, az ágyú eldurran,
Szép piros vére a földre kiloccsan.

Sírhat-ríhat már az az édesanya,
Kinek a fiát viszik háborúba.
Kezét vagy lábát golyóval átlövik,
Meg se hal szegény, mégis eltemetik.

Kedves pajtásom, ha így látsz engemet,
Szállj le lovadról, lőjj agyon engemet,
Vagy a szuronyod szegezd a mellemnek,
Ne hagyj sokáig szenvedni engemet!

Söprik a pápai utcát,
Masíroznak a katonák,
Egy tizenhat éves barna kislány, sej barna kislány
Sétál a regiment után.

Kérdi tőle a kapitány:
Hová, hová barna kislány?
Mit kérdezi tőlem a kapitány, sej a kapitány,
Megyek a szeretőm után.

A szeretőm be van zárva
A pápai laktanyába.
A pápai laktanya lyukadjon ki, sej lyukadjon ki,
Te meg babám szabadulj ki!

Szabadulnék, de nem lehet.
Letöltöm a három évet.
Kettőt töltök sej-haj a hazáért, sej a hazáért,
Egyet meg egy barna lányért.