Tallabille csárdás

Esik eső az árpatarlóra,
Gyere babám, ültess fel a lóra,
Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
Kis pejlovam nem akar állani.

Van két lovam, mind a kettő sárga,
Térdig lejár a fekete sárba,
Szenvedj lovam, szenvedj a hazáért,
Én is szenvedek egy barna lányért.

Mély a Tiszának a széle,
De még mélyebb a közepe,
Barna kislány kerülgeti,
Által akar rajta menni.

Által akar rajta menni,
Tearózsát szakítani,
Tearózsa de illatos,
Babám, reám ne várakozz.

Tearózsa de illatos,
Babám, reám ne várakozz,
Mert ha reám várakozol,
Soha meg nem házasodol.

Országúton mennek a katonák,
Jaj de szépen fújják a trombitát,
Elől mén a hadnagy, aki vezet,
Gyere babám, fogjál velem kezet.

Nem fogok én a hadnagy úrral kezet,
Inkább írok egy szerelmes levelet,
Ma megírom, holnap elolvasom,
Holnapután el kell masíroznom.

Rigó madár fölszállott a fára,
Búsul szegény, elhagyta a párja,
Engemet is elhagyott a babám,
Árva vagyok, mint a rigó madár.

Rigó madár ne szállj fel a fára,
Inkább szállj a babám ablakára,
Fütyüld el a szomorú nótámat,
Elvitték a babám katonának.

A szentesi réztoronyba’ kilencet ütött az óra,
Nem ütött az nékem jóra, áll a babám lakodalma,
Éppen akkor mentem arra el, babám szíve szomorodott el,
Hogy a bíró menye lettem, szeret engem a kedvesem.

Megdöglött a bíró lova, nyúzza meg a bíró maga,
Házasodjék meg a fia, én legyek a menyasszonya,
Éppen akkor mentem arra el, babám szíve szomorodott el,
Hogy a bíró menye lettem, szeret engem a kedvesem.

Ez a kislány úgy éli világát,
Míg az anyja aluszik, süti a pogácsát,
Pirosra, fehérre,
Várja a babáját estére.

Ez a legény úgy éli világát,
Míg az apja othon nincs, lopja a búzáját
Ellopja, eladja,
Ráncos szárú csizmát vesz rajta.

Zöld a búza, zöld az árpa, lehajlik a földre,
Az én keserves sírásom elhallik messzire,
Elhallik a kisangyalom sötét ablakára,
Fáj a szívem, sír a lelkem, meghalok utána.

Ha csakugyan, ha csakugyan meg kell annak lenni,
Hogy énnékem szép Szentesből el kell masírozni,
Benne hagyom, kisangyalom híremet, nevemet,
Benne hagyom, kisangyalom a régi szeretőmet

Sohase’ vétettem Szentes városának,
Mégis besoroztak engem katonának.

Huszárnak sorozott, bakának íratott,
Verje meg az Isten, de megszomorított.

Elvisznek messzire, messze a hazámtól,
El sem búcsúzhattam a kedves babámtól.