Ezernyolszáznegyvennyolcban

Ezernyolcszáznegyvennyolcban
El kell menni háborúba,
Ha úgy vagyok cédulázva,
Hogy elveszek a csatába.

Keljetek fel Rákócziak!
Ti ki voltatok magyar fiak,
Nézzétek meg nagy romlását,
Magyar hazánk pusztulását!

Szép meghalni a hazáért,
Virtust tenni a nemzetért,
Most is halnak és születnek,
Nem lesz vége az életnek,
Szabadságot a magyar népnek!

Ezernyolcszáznegyvennyolcas évbe
A Jóisten letekintett a földre,
Letekintett Magyarország közepére,
Mikor a katonákat viszik a harctérre.

Anyám, anyám, édes-kedves anyám,
Te voltál a felnevelő dajkám,
Születésem napján, de nagyon örültél,
Mégis katonának fölneveltél.

Anyám, anyám, éldes-kedves anyám,
De szomorú vasárnap délután,
Házunk előtt, jaj de szépen muzsikálnak,
Engemet pedig visznek katonának.

Ne vigyenek engemet katonának,
Meghasad a szíve a babámnak,
Meghasad a babám gyönge, kicsi szíve,
Hogy engemet elrabolnak tőle.

Anyám, anyám, éldes-kedves anyám,
Szedje össze minden civil ruhám,
Szedje össze, dobja bele a Dunába,
Ha eljön az ellenség ne vegye magára.

Az eke a földet nem magának szántja,
Az anya a lányát nem magának tartja,
Szépen fölneveli, szárnyára ereszti,
Könnyes szemmel nézi, mikor más öleli.

Az eke a földet nem magának szántja,
Az apa a fiát nem magának tartja,
Húsz évig magának, húsz év után másnak,
Harminchat hónapot szolgál a császárnak.

Csivirgónak-csavargónak mond engem az egész világ,
Pedig az én kalapomnál nem hervad el a gyöngyvirág.
Szervusz, kutyavilág, vedd le rólam a szádat,
Én elmegyek katonának, más öleli a babámat.

Keresik a, nem lelik a keresztelő levelemet,
Sem a bíró, sem a jegyző nem találja a nevemet.
Majd megtalálja azt első Ferenc Jóska,
Megásatja a síromat a tiroli hegyoldalba.