Kedves néném, drága néném...

Kedves néném, drága néném, kedves fölnevelö édös dajkám! Drága kedves néném, akit elszalasztottam ötfenkettőbe! Jaj, én Istenöm, én Istenöm, de azúta nëm találom, hiába keresöm, hiába keresöm akár-hová mögyök, suhun së találom, csak abba ja hideg temetőbe! Jaj néköm, jaj néköm, de ide jis hiába gyüjök, nëm találom, csak a hideg tetemét, még aztat së találom, csak a sirhalmát. Jaj, hiába ölegetöm a fejfáját, hiába szólongatom, nëm szól énnéköm sënki së! Drága
édös fölnevelő dajkám, aki azt a sok éccakát nappallá tötte jértem, jaj, aki olyan sokat fáradozott, aki olyan sok munkát mögcsinyát értünk! Jaj, de nëm tudtam néki a jóságát mögszógányi, hiába akartam, hiába, hiába mögmenteni jaz életit! De én is mögtöttem, amit csak mög tudtam. Jaj, mer hiába feküdtem lë, csak ëggyet szót: Lidi, hun vagy, gyere jide! -- akkor mán möntem: -- Néném, mit akar? -- Lidi, csak ëgy kicsit emel­ mög, talán mingyá möggyógyulok! Kedves fájdalmas lábajim, kedves drága elfáradt kezejim, akik olyan sokat elfáradtak, de soha mög nëm pihentek! Jaj, édös néném, kedves néném, kedves, elfáradt lábajim, akik sohasë pihenhettek. Nëm engedte néki a nagy munka!