Ugrás a tartalomhoz

Kleftisz-dal

Vas János Panyiga, Dabasi Péter, Zsigmondi Ágnes, Kamondy Ágnes, Lantos Iván, Forgách András

Feldolgozottság
népzenei ihletettségű saját mű

Szöveg

Nékem mit sem ér már az élet,
Édes szép hazám, búcsúzom tőled,
Virágos erdő, lombos ág,
az ég vigyázzon rátok!

Búsan tengetem éltem napját
Nálad nélkül szép szabadság.
Virágos erdő, lombos ág,
az ég vigyázzon rátok!

Mint a réti fű édes földje nélkül,
Mint a hal a vízen kívül.
Virágos erdő, lombos ág,
Az ég vigyázzon rátok!

Inkább meghalok, mint hogy éljek,
Úrtól szolga módra féljek.
Virágos erdő, lombos ág,
Az ég vigyázzon rátok!

Leírás

görög népdal; magyar szöveg: Bonkáló Éva

Az Oszmán Birodalom görög tartományaiban a 18. századtól azokat a bujdosókat nevezték kleftiszeknek (rabló, tolvaj), akik a török hatóságok és az Ortodox Egyház elnyomása elől a hegyekbe menekülve fosztogatásból és a vagyonosok megsarcolásából tartották fenn magukat, miközben a fenn álló rend ellen lázadó gerillamozgalomként tevékenykedtek. a 19. század eleji görög szabadságharc idejére a fegyveres felkelő csoportok már országos szövetségbe szerveződtek, amely meghatározó szerepet játszott a felszabadító háborúban.