Kádár Kata

Kádár Kata
(A két kápolnavirág)

Gyulainé, édesanyám,
engedje meg azt az egyet,
Hadd kérjem meg Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.

Nem engedem édes fiam,
hogy megkérjed Kádár Katát,
Vagyon itten a faluba,
királyleány, báróleány.

Nem kell nekem királyleány,
nem kell nekem báróleány,
Inkább megyek bujdosásra,
bujdosásra, hosszú útra.

Elindula hosszú útra,
hosszú útra, bujdosásra.
Addig mene, mendegéle,
míg egy malomhoz nem ére.

Hallod e te molnárgazda,
mi hír vagyon a faluba?
Egyéb rossz hírt nem hallottam,
Kádár Katát elrabolták.
Kádár Katát elrabolták,
feneketlen tóba dobták.

Gyulai Márton ezt meghallá,
elmene a tó partjára,
Élsz-e rózsám, vagy meghalltál,
vagy felőlem gondolkoztál?

Se nem élek, se nem halok,
mindig rólad gondolkozok.
Keresztet vetett magára,
beleugrott a mély tóba.

Egyikből nőtt violaszál,
másikból nőtt rozmaringszál.
Addig-addig növekedtek,
amíg összeölelkeztek.

Gyulainé ezt meghallá,
elmene a tó partjára.
Elmene a tó partjára
mind a kettőt leszakítja.

Életmebe se hagytál nyugton,
holtom után se hagysz nyugton.
Verje meg az Egek Ura,
ki a szeretet tiltja!