Báthori András az erdéyli fejedelem emlékezetére (részlet)

Báthor András
az erdélyi fejedelem emlékezetére (részlet)

Ama híres Báthori házból
Születtem, nagy és fényes ágból,
víbor, s bársony fedeztek,
Széltől, s napfénytől is őríztek.

Hogy lelkemet ártatlanságba­
Megtarthatnám és tisztaságba­,
A Krisztus hív szolgálatjára
Felkenettem a szent papságra.

Hamar engem írtak Rómába,
Kardinálok sarkos rangjába,
Fejedelme Erdélynek lettem,
Lépésim itt mily gyorsan tettem.

Nem valék még igen sok idős,
Hogy csak harminchárom esztendős,
Életem legszebb virágjába­,
Örül halál, mint prédájába­.

Ó váratlan, szomorú óra,
Nem adsz időt egy földi jóra,
Rám köszöntéd halál poharát,
És megvetted éleem határát.

András kardinál
Erdély fejedelme,
Éltét itt végezte,
Végső veszedelembe.

Tulajdoníttatik
Nagy Kristály Andrásnak,
Mikor egy híja volt
Az ezerhatszáznak.

Azután tizenhét
S kétszáz esztendőkkel
Tétetett e kereszt,
Hogy lenne örök jel.