A talányfejtő lány

A talányfejtő lány

Ifjú Mátyás király olyan álmot látott:
Ivegablak alatt nagy hosszú almafa,
Nagy ahosszú almának tizenkét szép ága,
Háromszáz levele, hatvanhat virágja.

Ifjú Mátyás király fennszóval kiájtá:
Ha ezt fel nem fejted, neked fejed veszem!
ő es elfordula, sírogatni foga.
Mé­t sírsz, mé­t keseregsz lelkem édes lányom?

Hogyne sírjak, hogyne, hogyne keseregjek?
Ifjú Mátyás király olyan álmot látott:
Ivegablak alatt nagy hosszú almafa,
Nagy hosszú almának tizenkét szép ága.

Tizenkét szép ága, háromszáz levele,
Háromszáz levele, hatvanhat virágja,
S ha ezt fel nem fejtem, fejemet leveszi.
Menj el édes lányom, menj el, mondd meg neki:

Nagy hosszú almafa nagy hosszú esztendő,
Tizenkét szép ága tizenkét szép hónap,
háromszáz levele háromszáz mies nap,
Hatvanhat virágja hatvanhat vasárnap.

S ezt ő felfejtette az ő édesanyja.
Ő es ada neki három kenderfejet,
Hogy szőjön ő abból egy kendező kendőt,
Egy ebédlő ruhát, s egy sátorborítót.

Semmi az, semmi az, lelkem édes lányom,
Mondd meg te is neki, hogy csánnyon ő neked
Kék hályog forgácsból esztevátát, s vetőt,
Esztevátát s vetőt, s mi ez szövőhöz kell!

Ifjú Mátyás király fennszóval kiájtá:
Nem kell nekem, nem kell e kendező kendő,
Sem sátorborító, sem ebdlő ruha,
Csak kellesz te nekem, csak kellesz te nekem!