Ugrás a tartalomhoz

Csillag nélkül

Kubinyi Júlia, Hrúz Szabolcs, Nagy Zsolt, Mohácsy Albert

Előadásmód
ének, hegedű, kontra, cselló
Etnikum
magyar
Település
Szék (Sic)
Nagytáj
Erdély
A felvétel helye
Budapest, Kultúrpart Stúdió
Feldolgozottság
az eredetihez közeli módon előadott

Szövegek

Ajrara

Ajrara.. .

Édesanyám mondta nékem
Mire való a szerelem
De én arra nem hallgattam
Titkon szeretőt tartottam
Ajrarara. . .

Mindenkinek azt ajánlom
Szerelemnél jobb az álom
Mert az álom nyugodalom
A szerelem szívfájdalom
Ajrarara. . .

Szerettelek, kedveltelek

Szerettelek, kedveltelek
Amíg meg nem ismertelek
De már, hogy megismertelek
Jaj de könnyen felejtelek

Felejtelek egyszer-kétszer
Eszembe’ vagy százezerszer
Jutnak eszembe szavaid,
Gyengén ölelő karjaid

Eljön még az én napom is, ha most bús homályba van is

Eljön még az én napom is, ha most bús homályba van is
Jaj Istenem vigasztalj meg, ne hagyj, abúmba haljak meg
A búm nem fogy el már soha, mert én meg vagyok átkozva
Vagy apámtól vagy anyámtól vagy az idegen szájaktól

Nem átkozlak, nem szokásom, verjen meg sok sóhajtásom
Verjen meg a piros hajnal, kibe" siratlak jajszóval
Verjen meg az Isten rózsám, ha te nem vagy igaz hozzám
Mert én igaz vagyok hozzád, igazabb, mint édesanyád

El van az én boldogságom temetve

El van az én boldogságom temetve
Amióta nem nézek a szemedbe
Csak te voltál boldogságom csillaga
Csillag nélkül de sötét az éjszaka

Kiskertemben egy rózsafa nyíldogál
Alatta egy barna kislány sírdogál
Könnyű neked sajó madár, van párod
Kivel ezt a nagy világot bejárod