Ugrás a tartalomhoz

A magyaroké: Hajnali, csárdás és szapora

Lengyel László Türei, Herczku Ágnes, Vizeli Balázs, Gombai Tamás, Pál István "Szalonna", Mester László, Kelemen László, Havasréti Pál, Doór Róbert

Etnikum
magyar
Tájegység
Kalotaszeg
Nagytáj
Erdély
A felvétel ideje
2005
Feldolgozottság
az eredetihez közeli módon előadott

Szövegek

Kiskoromban árvaságra jutottam

Kiskoromban árvaságra jutottam,
Életembe’ de sokat szomorkodtam.
Megtanultam, hogy kell tűrni, szenvedni,
Azt is tudom, hogy kell szívből szeretni.

Kiskertemben van egy kis fa nem látszik.
Minden éjjel tizenkétszer virágzik.
Apró rózsa terem rajta, jószagú,
Kisangyalom, miért vagy ilyen szomorú?

Éjfél után kettőt ütött az óra

Éjfél után kettőt ütött az óra,
Nem bódorog senki már a faluba.
Én bódorgok, mert nem bírok elaludni,
Fáj a szívem, a szerelem gyötöri.

Gyötör engem a szerelem, nem táplál,
Árva szívem nyugodalmat nem talál.
Nem is gyógyít meg engemet, csak a halál,
Így jár, aki hű szeretőt nem talál.

Utca, utca, bánat utca

Utca, utca, bánat utca,
Bánatkőből van kirakva.
Azt is az én édes rózsám rakta,
Hogy én sírva járjak rajta.
Nem járok én sírva rajta,
Járjon, aki kirakatta.

Mikor megyek hazafelé
Hasad az ég háromfelé.
Sírnak reám a csillagok,
Mert tudják, hogy árva vagyok.
Árva vagyok, mint a madár,
Ki a felhőn odafenn jár.

Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtó nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget.

Hagytál volna békét nékem, ehajja

Hagytál volna békét nékem, ehajja.
Nincs édesebb, mint a méz,
Ki kit szeret, arra néz.
Lám, én csak egyet szeretek,
Ha reám néz, ránevetek.

Nézz utánam keservesen,
Látsz még engem, vagy sohasem.
Vessél reám egy pillantást,
Talán sose látjuk egymást.

Édesanyám, mi van a kötényében?

Édesanyám, mi van a kötényében?
Három alma, adjon egyet belőle.
Egyet nékem, másikat a babámnak,
A harmadik maradjon meg magának.

Három csillag van az égen egy sorba’
Három szeretőm volt nékem egyforma.
Három közül azt az árvát szerettem,
Édesanyja árván adta énnékem.

Túl a vízen, a tengeren

Túl a vízen, a tengeren,
rózsa terem a kenderen,
Minden ágán kettő-három,
a rózsámat idevárom.

Húzzad, cigány, hegedűs,
A te kezed nem ezüst,
Se nem ezüst, se nem réz,
Csak egy ügyes cigánykéz.

Gyócs az ingem, aranyrojt az alja

Gyócs az ingem, aranyrojt az alja,
Nem vagyok én a faluban a lányoknak alja.
Kolozsvár megyében
Ülök az én szép szeretőm ölében.

Víg a gazda, víg a vendég

Víg a gazda, víg a vendég,
Bárcsak így tartana mindég.