Az albumról
Zerkula János - hegedű, ének
Fikó Regina - ütőgardon
Zenei rendező: Péterdi Péter
Hangmérnök: Zakariás István
Fotó: Korniss Péter
Grafika: Nagy András
Ez a hanglemez a mai Romániában élő egyik magyar népcsoport, az úgynevezett „gyimesi csángók” népzenéjét s azon belül is elsősorban a hangszeres zenét mutatja be.
A gyimesi csángók a Gyimesi-szorosban, a Tatros folyó és a hozzá csatlakozó patakok völgyében élnek. A három nagyobb és legismertebb község: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk, valamint a többi apró település lakossága főként a csíki székelyekből, kisebb részben a moldvai magyarokból és románokból származó, magyar anyanyelvű népcsoport. Megélhetésük forrása – jó termőföld híján – a havasi állattartás és a fakitermelés.
A magyar népi kultúrában különleges szerepet játszó gyimesi csángók zenéjéről, táncáról Kallós Zoltán és Martin György, a terület legavatottabb kutatói a következőket írják:
„A többezer lelkes római katolikus gyimesi csángóságot a székelység egyik jellegzetes etnikai csoportjaként tartjuk számon. Valószínűleg a csíki falvakból költöztek a XVIII-XIX. században a Tatros völgyébe s onnan terjeszkedtek tovább a havasokba. Népi kultúrájuk – a (csíki székelyekhez hasonló) nyelvjárás, a viselet, a szokások, a zene- és tánckincs stb. – a települések szétszórtsága ellenére is igen egységes. A táncok sokfélesége és a táncalkalmak bősége tekintetében kiemelkednek a magyar népcsoportok közül. Eddig a gyimesi csángóknál 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tarthatunk számon... A gyimesi csángók gazdag tánckészletét... három stílusrétegre oszthatjuk: I. Kárpát-medencei – II. balkáni- és III. közép-európai jellegű táncokra. E három réteg – a táncok formai-zenei és funkcionális jegyei alapján – világosan elválik egymástól. A táncrepertoár hasonló gazdagságával, sokrétűségével és a tánckultúra ily éles rétegződésével másutt ritkán találkozhatunk. A gyimesi csángóság települései ugyanis két jelentős és egymástól nagymértékben elütő európai táncdialektus mezsgyéjén fekszenek, mégpedig a közép-európai - kárpát-medencei és a délkelet-európai - balkáni táncdialektus érintkezési vonalán, átmeneti területén. E két, egymástól jellegében, szerkezetében, táncformáiban, műfajaiban és típusaiban teljesen eltérő tánckultúra keveredése és gazdagító kölcsönhatása jellemzi tánckincsüket. A Balkán és a Kárpát-medence tánckultúrája között ma dialektusbeli eltérésként jelentkező nagy különbség tulajdonképpen két történeti korszak uralkodó táncstílusainak, táncformáinak eltéréseiből adódik. E két terület fejlődésbeli fáziseltolódása következményeként az egyik a középkor, a másik az újkori Európa jellegzetes táncformáinak késői hordozója. A gyimesi csángóság peremhelyzete révén mindkét dialektus tánckultúráját archaikus formában őrizte meg...”
A Kárpát-medencei réteget a következő táncdallamok képviselik: „lassú magyaros”, „lassú csárdás”, „sebes csárdás”, „féloláhos”, „verbunk”, „kettős jártatója és sirülője”. A balkáni réteghez tartozó, román eredetű táncok: „héjsza”, „hosszúhavasi”, „kerekes”, „korobjászka”. A táncdallamok mellett még „keservesek” és „lakodalmi marsok” is hallhatók a lemezen.
A gyimesi zenekar két hangszerből áll: ezek a dallamot játszó hegedű („mozsika”) és az „ütőgardon”, amely ritmus- és bourdon-jellegű kísérettel segíti a prímás játékát.
Zerkula János hegedűje felépítését tekintve annyiban tér el az általánosan ismerttől, hogy a gyimesi szokásnak megfelelően egy ötödik húr is van rajta. Ezt az ún. „zengőhúrt” a hegedűfejbe hátul merőlegesen beállított kulcstól a fogólap alatt kivájt horonyban vezetik az átfúrt lábon keresztül a húrtartóig. A rendszerint a-ra hangolt húr felhangokkal dúsítja s így erősíti a hegedű hangját, jobban hallhatóvá teszi az erősítés nélkül, általában egyedül muzsikáló prímás játékát.
A korábban házilag, mostanában inkább csellóból átalakított ütőgardon egyedülálló jelenség a magyar népzenében. Sőt, Európában is csak egyetlen hasonló hangszerről tudunk: „Ilyen hangszer a dél-franciaországi tambourine de Béarn, amit játékosa félkézzel használ...”(Sárosi Bálint). A nagyjából cselló méretű és formájú hangszeren három-négy húr van, ezek közül a legvékonyabb általában d-re, a többi D-re van hangolva. A gardonos a vastag húrokat egy pálcával üti, míg a vékony húrt („pengetőhúr”) balkézzel pengeti úgy, hogy a felemelt húrt visszacsapatja a fogólapra. Ezzel a játékmóddal az ütőgardon a kétfenekű dob hangzását utánozza. A gyimesi csángók zenei hagyományait vizsgáló Dincsér Oszkár szerint ez a hangszer feltehetően a viola-félék leszármazottja.
A gyimesi stílusú hegedülés a magyar népzenében a legrégiesebb előadásmódot és játéktechnikát őrizte meg. A marokra fogott, vállhoz támasztott hegedűn a prímás úgy játszik, hogy a 2. fekvést tekinti alaphelyzetnek. Ebből fakadóan különleges ujjrendet használ: a hangokat sokszor üres húron vagy 1. 2. ujjal lefogva szólaltatja meg leginkább, a 3. ujj használata ritkább, s a 4. ujjal szinte alig játszik. Gyakori a kvintpárhuzam (főleg az a- és e- húrokon) alkalmazása és az alsó üres húrok törtakkord-jellegű megszólaltatása. Az ornamentika kevés elemét használják, ezek közül az ujjrendből is fakadó glisszandók, az alsó-felső váltóhangok és a tenyérből vibrált trillák a legjellemzőbbek. A vonófogás Zerkula Jánosnál megegyezik a közismert kápafogással. A vonót csak ritkán használja a teljes hosszában, inkább az első félvonóval való játék a jellemző. A vonókezelés rendkívül energikus, de élnek a dinamikai árnyalással is a táncra-muzsikálás keretei között. A gyimesi hegedűstílust jelesen képviselve Zerkula János muzsikálása különleges, nem tipikus élményt is nyújt hallgatóinak. Ritka eset ugyanis, hogy egy prímás a hegedülés mellett ugyanakkor énekeljen is. A lemezen két keserves hallható, ezeknél Zerkula maga kíséri hegedűn a saját énekét. Emellett két lassú magyaros és három lassú csárdás felvételén élvezhetjük a prímás jellegzetes énekét.
Az ütőgardonon játszott kíséretritmusok többségében az ütés és a csípés (pizzicato) szabályosan váltakozik, de néhány különleges ritmusképlettel is találkozunk: a lassú magyaros kísérete aszimmetrikus, a kettősé szinkópás lüktetésű. Természetesen az improvizált, a táncot követő hegedűjáték mellett a gardonozás sem mechanikusan ismétlődő ritmuselemek sorozata. A hegedű játékához és a tánchoz igazodva, azt segítve a gardonos is variál, s olykor egész bonyolult ritmusokat és különleges hanghatásokat is hallhatunk.
Zerkula János és felesége-gardonosa, Fikó Regina repertoárját, előadásmódját és játéktechnikáját tekintve méltán képviselik e lemezen a sajátos, archaikus zenei világot őrző gyimesi muzsikát. Annak az utolsó generációnak a tagjai ők, akik még a hagyományos módon szerezték meg zenei ismereteiket, s akik után sajnos már nem áll ott a következő zenész-nemzedék.