Az albumról
Kodály Zoltán megbízásából Bereczki Gábor finnugor nyelvésszel 1958 és 1979 között kilenc, egyenként négy-hathetes, nyári népzenegyűjtőúton jártunk a Szovjetunió európai részének keleti szélén a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Zeneművészek Szövetsége kiküldetésében. Közép-Volga vagy Volga-Káma vidéknek is nevezik ezt a - mintegy 6-700 km széles - területet, amely nagyjából Moszkva magasságában, de attól félezer kilométerre keletre kezdődik és egészen az Urálig, azaz Ázsiáig tart. Ez a térség, több mint ezer éve, különböző irányból és különböző időben odasereglett népességek találkozási helye: finnugorok, törökök és szlávok éltek és élnek ma is egymás közvetlen közelében, sőt olyan mértékben összekeveredve, hogy az ottani Autonóm Köztársaságok határai csak hozzávetőlegesen tudják követni a nemzetiségek valóságos elhelyezkedését. Hagyományokban gazdag, soknyelvű és sokféle zenét őrző vidék ez, mely kifogyhatatlan anyagot kínál a kutatásnak.
Helyszíni munkánk - a leningrádi Fonogramm Archívum anyagának átnézése után - a magyar zenetudományt már régóta foglalkoztató cseremiszeknél kezdődött, majd a körükben szerzett új tapasztalatok is arra késztettek bennünket, hogy a gyűjtést - hacsak lehet - más népek zenéjére is kiterjesszük. Így végül is a Mari, a Csuvas, a Tatár és Baskír Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságban élő finnugor nyelvű cseremiszek, mordvinok és votjákok, valamint a török nyelvű baskírok, csuvasok és tatárok között - összesen 286 faluban - készítettünk magnetofon-felvételeket.
A falvanként változó adottságoktól függően általában azon voltunk, hogy többféle zenei stílust és ezeken belül sok dallamtípust örökítsünk meg, minél gazdagabb ismereteket szerezzünk a valóságról. Egyes esetekben viszont a finnugor, illetve a magyar zenetudomány szempontjait helyeztük előtérbe. 1958-ban például elsősorban a kvintváltó dallamok gyűjtésére, később a mordvinoknál vagy a déli votjákoknál főként az archaikusnak látszó háromhangú siratókra és lakodalmi dalokra fordítottuk figyelmünket, s nem vettünk fel mindent, amit énekeltek.
Jóllehet a dallamokat a könnyebb áttekinthetőség kedvéért, a lemezek elejétől a végéig sorszámmal láttuk el, minden lemezoldal egy másik finnugor vagy török nyelvű nép zenei hagyományából nyújt válogatást.
Arra törekedtünk, hogy az egyszerűbb példáktól haladjunk a bonyolultabb szerkezetű és nagyobb ívű dallamok felé.
A legnagyobb elismerés azokat illeti, akiktől a zenét gyűjtöttük és akiktől a helyszínen segítséget kaptunk. A magyar kollégák közül Bereczki Gábor nyelvész és Sztanó Pál hangmérnök nélkülözhetetlen hozzájárulásáért jár hálás köszönet.
Vikár László (1983 őszén)