Édesanyám, kedves édesanyám / Ha lemegyek én a rétre / A dorogi, nagydorogi bíró udvarába

Édësanyám, kedves édësanyám,
Të voltál a fölnevelő dajkám.
Fölneveltél engëmet korára,
Barna legény szíve fájdalmára.

Tudod babám, tudod azt az ëggyet,
Hogy én tégëd igazán szeretlek.
Nincsen oly kincs, mi(j)ér odadnálak,
Mer én tégëd holtig siratnálak.

Édës rózsám, ki volt indítója,
A mi szerelmünknek elrontója?
Nëm kívánok én annak ëgyebet:
Mëg në lássa kék csillagos eget.

Ha lëmëgyëk én a rétre kaszálni,
Nem tudok a rózsától rëndët vágni,
Tele van a rëndëm alja piros rózsával,
Tele van a szívem szomorusággal.

Ha lëmëgyëk én a rétre gyűjteni,
Ledűlök a rend végére busúlni.
| : Bús az idő, bús vagyok én sej de magam is:
Valamennyi barna legény, mind hamis. : |

A dorogi, nagydorogi bíró udvarába
Lëhullott a lehullott az akácfa virága.
Fölszëdné azt, sej, haj, sok jó édës anya,
Hogy a fi(j)a kedves fi(j)a në lëgyën katona!

Sáros lëtt a, sáros lëtt a kis pej lovam lába,
Térdig lëjár, térdig lëjár az agyagos sárba.
| : Szenvedj lovam, szenvedj, szenvedj a gazdáér,
Én is sokat szenvedëk ëgy csinos barna lányér! : |