Uti piros szép hajnal, kibe’ Mária nyugodék
Sablyán Gyuláné Takács Erzsébet
- Műfaj
- imádság
- Etnikum
- magyar
- Település
- Zalaszentmihály
- Vármegye
- Zala
- Tájegység
- Dél-Dunántúl
- Nagytáj
- Dunántúl
- Gyűjtő
- Erdélyi Zsuzsanna
- A felvétel helye
- Pölöske
- A felvétel ideje
- 1972. augusztus 24.
- Feldolgozottság
- adatközlő által előadott
Szöveg
Uti piros sz(i)ép hajnal,
Kibe’ Mária nyugodék,
Nap tetüled keleték,
Úr tetüled születék.
Rózsaliliom szép virágszál,
Eleveny ostya.
Én lefekszem én ágyamban,
Úgy mint testim koporsómba(n),
Engem őröz három angyal,
Egyik őrzi testemet,
Másik őrzi lölkömet,
Harmadik őrzi végórámat.
Kerüljetek keresztek,
Őrizzetek angyalok,
Hogy nyugodjam Ábrahámnak kebelében,
A Jézus kedvébe(n).
Ezer bétellék.
Szűz Mária születék,
Szent székében ü’teték,
Arra menő aran’lépő Szent János.
Eztet mondá Szent János:
Asszonyunk, asszonyunk, Szép Szűz Asszonyunk,
Hadd el, hadd el szent könyöklő könyöklődet,
Szent térdeplő térdeplődet,
Mer’ megfogták az ártatlan Jézust.
Boldog Bötlehemben tenyerét és talpát vasszegekkel szegezik,
Koronával koronázzák,
Vasostorral ostorozzák,
Ha(j) én fiam Jézus,
Mer’ megmondták tenéked,
Hogy én lészek tenéked Napbú’ látó anya,
Menjetek el a fekete földnek szinyére,
Hirdessétek az én nevemet, az Ádám fiaimnak,
Ki este, reggel elmondja,
Hét halálos bünö megbocsáttatik.
Szüz szent Borbála és Máté,
Boldog kimulásér’
Legyen nekem minden üdőben esedezésem,
Hogy én hirtelennyen meg ne hall’ak,
Hanem halálomnak előtte az üdvösséges szákrámentomban
részesülhessek,
És minden látható és láthatatlan ellenségtő’ megőriztessek!
A gonosz lélektül megoltalmaztassak,
Így az örökkénvaló boldog életbe juthassak,
Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által, ámen.
Kibe’ Mária nyugodék,
Nap tetüled keleték,
Úr tetüled születék.
Rózsaliliom szép virágszál,
Eleveny ostya.
Én lefekszem én ágyamban,
Úgy mint testim koporsómba(n),
Engem őröz három angyal,
Egyik őrzi testemet,
Másik őrzi lölkömet,
Harmadik őrzi végórámat.
Kerüljetek keresztek,
Őrizzetek angyalok,
Hogy nyugodjam Ábrahámnak kebelében,
A Jézus kedvébe(n).
Ezer bétellék.
Szűz Mária születék,
Szent székében ü’teték,
Arra menő aran’lépő Szent János.
Eztet mondá Szent János:
Asszonyunk, asszonyunk, Szép Szűz Asszonyunk,
Hadd el, hadd el szent könyöklő könyöklődet,
Szent térdeplő térdeplődet,
Mer’ megfogták az ártatlan Jézust.
Boldog Bötlehemben tenyerét és talpát vasszegekkel szegezik,
Koronával koronázzák,
Vasostorral ostorozzák,
Ha(j) én fiam Jézus,
Mer’ megmondták tenéked,
Hogy én lészek tenéked Napbú’ látó anya,
Menjetek el a fekete földnek szinyére,
Hirdessétek az én nevemet, az Ádám fiaimnak,
Ki este, reggel elmondja,
Hét halálos bünö megbocsáttatik.
Szüz szent Borbála és Máté,
Boldog kimulásér’
Legyen nekem minden üdőben esedezésem,
Hogy én hirtelennyen meg ne hall’ak,
Hanem halálomnak előtte az üdvösséges szákrámentomban
részesülhessek,
És minden látható és láthatatlan ellenségtő’ megőriztessek!
A gonosz lélektül megoltalmaztassak,
Így az örökkénvaló boldog életbe juthassak,
Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus által, ámen.
Leírás
Arra menő aran’lépő Szent János (He-Há 132., 72.)