Kint a pusztán

Kint a pusztán, a pusztán, a pusztán,
Rózsa terem a fűzfán, a meggyfán,
Minden ágán kettő van, tyuhaj, három van,
Igaz szívű szerető csak egy van.

Búza, búza, de szép tábla búza,
Kihajlik a kétbodonyi útra,
Kétbodonyi legények, tyuhaj, aratják,
Babájukkal marokra rakatják.

Szaladj kislány a szekerem után,
Majd megvárlak az itató kútnál,
Nem szaladok, mer’ arra már meglátnak,
Elárulnak az édesanyámnak.

Tanyán, tanyán, tanyán a lakásom,
A babámat csak vasárnap látom,
Pedig annak csinos a járása,
Lassan ballag, hogy mindenki lássa.

Megszomorították a szívemet,
Elszerették az én szeretőmet,
Írjátok meg, hogy én beteg vagyok,
Fáj a szívem, talán meg is halok.

Sokat arattam a nyáron,
Keveset háltam az ágyon,
Hol erdőbe, hol mezőbe,
Hol a szeretőm ölébe.

Nem úgy van ez, mint volt régen,
Nem az a Nap süt az égen,
Nem az a Nap, nem az a Hold,
Nem az a szeretőm, ki volt.

Kétbodonyi zöld erdőbe születtem,
Egy kislányért, jaj, de sokat szenvedtem,
Jaj, de sokat fáradoztam utána,
Mégis ki vagyok a szívéből zárva.

Kedves babám, ha tudtad, hogy nem szeretsz,
Mért nem írtál titokban egy levelet?
Adtad volna kétbodonyi postára,
Nem pedig az egész falu tudtára.

Elmegyek én, elmegyek messzire,
Elmegyek a nagyvilág szélére,
Bánatimat elmondom egy dalos madárnak,
Dalolja ki az egész világnak.

Barna legény minek vagy, minek vagy,
Ha te mindég ilyen vagy, beteg vagy?
Mert én nékem sej, haj oly szerető kell,
Ha beteg is énhozzám jöjjön el.

Kútágas, gémestől,
Leszakadt vödröstől.
Fölmentem egy fára az almáért,
Nem adom a szölkét a barnáért.

Kis fecske, nagy fecske,
Szép barna menyecske,
Megcsókollak kétszer vagy háromszor,
Nem bánom én rózsám akárhányszor.