Fenn a hegyen, erdő szélén menyek el /Piros az ostorom nyele, nem sárga

Fenn a hegyen, erdő szélén menyek el,
Az erdőben fülemüle énekel,
Panaszolja bús panaszát csendesen;
Borulj a vállamra édes kedvesem!

Kiskoromban árvaságra jutottam,
Életemen de sokat szomorkodtam,
Megtanultam hogy kell tűrni szenvedni,
Azt is tudom, hogy kell szívből szeretni.

Árva vagyok, még a nap sem süt reám,
Árva vagyok, mert nincs édesanyám.
Árvaságom még az ég is siratja,
Sötét felleg, ki a napot borítja.

Piros az ostorom nyele, nem sárga,
A nyelére numera van rávágva.
Én vágtam rá azt a jeles numerát,
Ölelem a babám karcsú derekát.

Amit világ-életemben kerestem,
Mind az ügyes menyecskékre költöttem;
Vettem nekik alsó-felső rokolyát,
Jaj, de sokszor felhajtottam az alját.

Piritusból csinálják a pálinkát,
Azért nem lát rajtam senki jó ruhát.
Ha csinálnák édes tejből, ecetből,
A kocsmáros nem élne a zsebemből.
Ha csinálnák édes tejből, ecetből,
Az a huncut nem élne a zsebemből.