Az albumról
Közreműködik:
Kallós Zoltán - ének
Juhász Zoltán - furulya (A3)
Muzsikás együttes (B1, 6):
Sipos Mihály - hegedű
ifj. Csoóri Sándor - három húros kontra
Éri Péter - három húros kontra, nagybőgő
Zenei rendező: Halmos Béla
Hangmérnök: Siklós György
Kallós Zoltán, a magyarság egyik jeles, Romániában élő folkloristája 1926-ban született Válaszúton, a Borsa-patak torkolatánál fekvő, észak-mezőségi faluban. A község lakossága vegyes nemzetiségű; kétharmad része román, egyharmad része magyar s valamennyi cigány is van. Kallós az anyanyelvén kívül nemcsak románul, de cigányul is megtanult.
Elemi iskolai tanulmányai után Válaszútról Kolozsvárra került, ahol a református kollégium bentlakásos tanulája volt. A gimnázium elvégzése után Sepsiszentgyörgyön, a Tanítóképzőben tanult tovább, s végül Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet 1946-ban. Először Kalotaszegen, Vistán tanított, de a katonai szolgálat után csak rövid időre tért vissza ide, mivel ismét a tanulás évei következtek Kolozsváron. A Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol többek között Jagamas János, a folklór tanszék vezetője is tanára volt. A befejezetlen főiskolai évek után Kallós ismét tanított – előbb Moldvában, Lészpeden, majd rövid ideig Gyimesfelsőlokon. A Gyimes völgye hosszabb időre marasztalta, de az itteni 8 év nagyobb részét, mint egy faipari vállalat tisztviselője töltötte el. Ezek után visszament Kolozsvárra, ma is ott él és dolgozik.
Kallós gimnazista korában kezdett népzenegyűjtéssel foglalkozni, egyik kolozsvári tanára, Nagy Géza ösztönzésére. Főiskolai évei alatt Jagamas Kalotaszegen és Moldvában gyűjtött. Végül a népzene és más néprajzi anyagok gyűjtése hivatássá, életformává lett Kallós számára, aki ennek érdekében később már állást sem vállalt, hanem az igen szerény életvitelt jelentő önfenntartásra rendezkedett be. Rendszeres havi jövedelem nélkül élt inkább, csak hogy minden energiáját a gyűjtésre fordíthassa.
"A népdalgyűjtést is csak hittel és odaadással lehet végezni" – mondja Kallós egy riportban, pedig ez az igen sok lemondással, áldozattal járó gyűjtőmunka csak mintegy két évtized múltán hozta meg gyümölcsét. 1970-ben jelent meg a "Balladák könyve", majd később az "Új guzsalyam mellett" és ezek a művek a szakmai és anyagi elismerésen túl a népi kultúra iránt érdeklődő közönség előtt is ismertté, sőt, fogalommá tették Kallós Zoltán nevét.
A vokális népzene mellett Kallós a hangszeres népzene gyűjtésével is foglalkozik – erre kezdetben maga Kodály Zoltán is biztatta. A korán elhunyt kiváló néptánckutatóval, Martin Györggyel együtt végzett és még be nem fejezett hangszeres népzenegyűjtésük tudományos szempontból is rendkívüli jelentőségű, de közművelődési szempontból is az, hiszen kettejük munkája nélkül például a 70-es években kialakult táncházmozgalom sem jöhetett volna létre. Ez a lemez feltehetően azok számára is meglepetés, akik Kallós munkásságát eddig is figyelemmel kísérték. Nem általános az, hogy egy népzenekutató népdalénekesként is megállja a helyét. Márpedig Kallós éneklését hallgatva joggal állíthatjuk, hogy a felvétel néprajzi szempontból is hiteles. Ez érthető, hiszen az éneklés módját-gyakorlatát, a "kedves dalok" tobbségét Kallós még gyermekkorában, hagyományos keretek között sajátította el – éppúgy, mint azok, akiktől később gyűjtött. Éneke tehát eredeti és több is annál. Olyanajta szintézise ez az ösztönös, szájhagyományon alapuló népdaléneklésnek és a tudatos, tudományos igényű alőadásmódnak, amilyenre eddig nem volt példa. Kallós éneke egyszerre hordozza magában az egyedit és az általánost... Talán ez az oka, hogy őt hallgatva könnyebben megtanulhatónak tűnik az erdélyi és ezen belül a gazdagon díszített mezőségi ének. Ez a lemez tehát nem csak meghallgatásra született, hanem lehetőséget teremt, segítséget nyújt a stílusos népi éneklés elsajátításához is.
Halmos Béla