Esik eső, szakad, szakad / Ne bánd, édes virágom, hogy így élem világom

Esik eső, szakad, szakad, hidd el rózsám, hogy itt hagylak;
Látod rózsám, hogy nyergelek, mégsem hiszed, hogy elmenyek.
Lovam lába indulóba, magam pedig búcsúzóba,
Vess utánam egy pillantást; többet úgyse, látjuk egymást.

Keseredik az az anya, kinek két fia katona;
Egyik tüzér, másik huszár, bécsi kaszárnyában sétál.
Bécsi kaszárnya, repedj meg, édes fiam, szabadulj meg!
Szabadulnék, de nem lehet, szabadulnék de nem lehet.

Szabadságom el van zárva, német császár ládájába.
Elveszett a láda kulcsa; Meg se szabadulok soha.
Katona az én életem, sirat engem a kedvesem,
Sirat engem a madár is, földre lehajlik az ág is.

Ne bánd édes virágom, hogy így élem világom,
Éljed tésis, nem bánom, tiszta szívből kívánom.
Tiszta szívből, szeretetből, éljed tésis jókedvedből.

Az én szivem olyan víg, mint akinek háza íg.
Az én szemem olyan kerek, ahányat lát, annyit szeret.
De a szivem olyan igaz, ezer közül egyet választ.

Túl a hegyen, egy faluban gyászol engem egy viola,
Violának nincsen szagja, szeretőmnek nincsen anyja,
Aki volt is megtagadta, mért szeret engem a lánya.

Hosszú szárú tulipánt, engem a szerelem bánt;
Nincsen nagyobb gyötrelem, mint a titkos szerelem,
Mert aki azt próbálja, nincs egy boldog órája.