Kiindultam szép hazámból...

Kiindultam szép hazámból,
Édesapám hajlékából.
Visszanéztem félutamból,
Szememből a könny kicsordult.

Engem anyám megátkozott,
Mikor a világra hozott.
Azt az átkot mondta reám:
Erdő s világ legyen hazám!

Ott se legyen megállásom,
Csipkebokor a szállásom!
Ott se legyen megállásom,
Csipkebokor a szállásom!

Kisütött a Nap a síkra,
Minden ember ablakára.
Jaj Istenem, mi az oka,
Az enyémre nem süt soha?

Nem megmondtam bús gerlice,
Fészket ne rakj út szélire,
Mer­ az úton sokan járnak,
A fészkedre rátalálnak!

Ez au utca bánat utca,
Bánat-kőből van kirakva.
Azt is a rózsám rakatta,
Hogy én sírva járjak rajta!

Nem járok én sírva rajta,
Járjon, aki kirakatta!
Nem járok én sírva rajta,
Járjon, aki kirakatta!

Világ teljes életemben
Sosem éltem kedvemre.
Most éltem volna kedvemre,
Most es bú száll a szűvemre.

Elgondoltam életemet,
Kire vetem bús fejemet?
Vetem fejem bujdosásra,
Idegen földön lakásra.

Állj meg, állj meg jószerencse!
Hadd üljek fel szekeredre!
Ha felülök szekeredre,
Tudd meg, nem jössz az eszembe!

Édesanyám sok szép szava,
Kit fogadtam, kit nem soha!
De most bizon­ megfogadnám,
Kezét, lábát megcsókolnám!