Az albumról
László Istvánné Laczkó György Katalin (1931-2005) emlékének.
Jelen kiadványunkkal a moldvai csángókkal, imádságokkal és népénekekkel foglalkozó korábbi kiadványok speciális változatát, folytatását terveztük megvalósítani. Hiszen moldvai imádságokat és népénekeket közöltünk kottával, melyek többsége a mellékelt lemezen meg is hallgatható. Hangsúlyozzuk azonban, hogy jelen gyűjtemény válogatás, mely elsősorban egy friss gyűjtés eredménye, de találhatók benne - főként imádságok között - néhány évvel korábbról származók is.
Az egyes énekek szövegéről és dallamáról néhány mondatos eligazítást kap az olvasó. Ebben jelezzük, hogy az adott szöveget a témánk szempontjából legfontosabb énekeskönyv, a Kájoni Cantionale melyik kiadásában találjuk meg. Azonban összességében elmondhatjuk, hogy az 1805-ös harmadik kiadás az, ami mintaként szolgálhatott mind a mai napig az énekek szövegváltozatainak tovább hagyományozódásához.